Motivációs tábla


Mi is az a Vision board  és mi köze a futáshoz?


Sok-sok évvel ezelőtt (22), amikor megismerkedtem az Amway-el, az első "feladataink" egyike az volt, hogy készítsünk egy olyan "táblát", vagy kartonpapírt, amire azokat a dolgokat írjuk fel, és újságokból, képeslapokból, olyan képeket vágjunk ki, és ragasztunk rá, amik azt szimbolizálják, amit elszeretnénk érni, amik inspirálnak bennünket.

 Majd néhány éve olvastam  Rhonda Byrne bestsellerét, a Titokról. A Titok tette a világon mindenhol ismertté a “vision board”-ot (vagy esetleg “dream board”-ot), azaz egy a céljaidat összegző táblát.
Rhonda szerint ahhoz, hogy elérd a céljaidat, nem kell nagyjából mást tenned, csak elképzelned, hogy már el is érted őket. Ehhez pedig legfontosabb eszközként azt javasolja, hogy keress képeket, melyek azt ábrázolják vagy szimbolizálják, amit szeretnél (mondjuk luxusvilla vagy sportkocsi, bombajó alak, szerelmes pár, pénzköteg, stb.), ragaszd a képeket egy táblára, és utána  már csak hinned kell benne, hogy az álmaid megvalósulnak. Na és persze "fizikálisan" is lépéseket kell tenned, hogy a céljaidat elérd, de az első lépés, hogy megálmodd, hogy elképzeld, hogy egyáltalán tudd, hogy mit szeretnél.

Na de mi is ez, és hogyan álljunk neki????

Ez valójában egy kollázs. Amikor is képeket vágunk ki, gyűjtünk össze, majd pedig vagy témakörönként, vagy csak úgy találomra felragasztjuk őket, esetleg feliratokat írunk hozzá, rajzolunk rá, ez már mindenkinek a fantáziájára van bízva. (Mi a kicsi fiammal, ősszel kapcsolatos kollázst készítettünk.) Maga az elkészítése is rendkívül örömteli, és megnyugtató tud lenni, és ahányszor csak ránézünk a későbbiekben, mindig ugyanazt az érzést keltheti bennünk.

Hogy jön ez a futáshoz?????

Készítsük el azt az inspirációs táblát, ami miatt futni kezdtünk. Amit elszeretnénk érni. Amire ha ránézünk, megadja azt a kezdő lökést, hogy felvegyük a futó cipőt, nap mint nap. Színességénél fogva, szerintem a lakásba bárhová kitehető, így akár hányszor arra járunk, és ránézünk, mindig emlékeztetni fog a célunkra, és nemkülönben jókedvre is derít. Arról nem is beszélve, hogy rendkívül jó példa lehet gyermekeink számára is.







Egy kis segítség a motivációs tábla elkészítéséhez:http://egeszsegradtalalt.blogspot.hu/2014/05/motivacios-kollazs-keszitesehez.html





















 





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lélek .......Láb.....Gyökércsakra

Ételeink pH-értéke

Lélek.....Szem......Homlokcsakra