Út a gyógyuláshoz
A gyerekeink nap mint nap tükröt tartanak nekünk és igyekeznek felhívni a figyelmünket olyan dolgokra, amiket talán mi magunk is tudunk, de a "kényelmességünk" miatt vagy azért mert nem merünk szembenézni ezekkel a dolgokkal, inkább nem konfrontálunk. Elnyomjuk, lenyomjuk jó mélyen, hátha akkor nincs is. Felveszünk inkább egy szerepet, egy maszkot, egy identitást, amit a környezetünk jobban el tud fogadni. Nap mint nap rácsodálkozom arra, hogy egy kicsi gyerek mennyire önfeledten tud örülni egy apró dolognak, akár egy mandarinnak is. Milyen boldogság van az arcán, csak mert meglátott a kirakatban egy játékot, milyen elmélyülten tud játszani, úgy tud kacagni, hogy közben kicsordul a nyála, hogy olyan kitartóan tudja "kérni" amit szeretne, és még sorolhatnám. Majd eltelik néhány év és mindezt elfelejtjük, felveszünk egy "álarcot", hogy a környezetünk jobban elfogadjon, hogy kevésbé legyünk sebezhetők, hogy sikereket érjünk el, hogy szeressenek. De ...