Reinkarnációs hipnózis

Már ebből a könyvből csináltam ismertetőt, ajánlót, de most egy olyan részhez értem, ami azt gondolom, talán többeket érdekelhet, esetleg még egy csevegős, eszmecserét is eltudunk indítani. Én örülnék. 

Sándor Anikó 
EL CAMINO
       AZ ÚT AMI HAZAVISZ

"Szóval a reinkarnációs hipnózis úgy kezdődött, hogy fent, fent valahol a a magas égben voltam, és egyszer csak szélsebesen megérkeztem a Földre. Amint a lábam talajt érzett, kinyitottam a szemem, és megnéztem, ki vagyok. Lenéztem a lábamra: szegényes, poros saru volt rajtam, a nadrágom is szakadt és viseltes. A ruházatomból és a környezetemből ítélve a középkorban találtam magam, szőke, vékony, gyengécske fiú voltam, aki éppen betöltötte a tizenkilencet, és tele voltam szorongással. A vállamon tarisznya, benne egy csont, ami valami ereklyeféle lehetett, mert nagyon őriztem. Egy hatalmas várkastély előtt ácsorogtam, de hiába biztatott a pszichiáter, hogy menjek be és nézzem meg, ki lakik ott, nem mertem belépni a kapun. Nem akarom untatni az olvasót azzal, hogy az összes apró részletet elmesélem az egy órának, amit a díványon töltöttem, legyen annyi elég, hogy a pszichoterapeuta a hipnózis során annak a bizonyos korábbi életemnek különböző szakaszaiba vitt el, és ott mindig megnéztük, mi történik éppen velem. Tizenkilenc évesen indultam, majd csettintett az ujjával és azt mondta: "Most nyolcéves vagy" Hol vagy, mi történik veled?" Én pedig megnézte,, hol vagyok, milyen vagyok, mit érzek, mit gondolok, ki van velem és mi történik éppen. Később voltam tizenkét éves, kétéves és így tovább. Az "utazás" végére a mozaikokból összeállt egy elképesztő mesébe illő történet, egy kisfiúról, aki én voltam a középkorba, és akit el akartak emészteni a gonosz szülei, mert kicsi és gyenge volt, és fogantatásának körülményei sem voltak teljesen tisztázottak az apja előtt. A hisztis húgát szerették és kényeztették, de vele legfeljebb a cselédek foglalkoztak. Az apja megvetően nézett rá, büszke anyja pedig csak figyelte a távolból, némán és távolságtartóan. A poklok poklát jártam végig, emberkereskedők kezébe kerültem, akik rossz szándékú embereknek adtak el, dolgoztattak, bántottak és senki nem szeretett. Mígnem egy cseléd megszánt és megszöktetett, majd egy törvényen kívüli, különös figura vett magához, aki végül felnevelt. Hosszú, bő köpönyeget hordott, alatta csak egy nadrág volt. Amikor megismertem, még sötét, loboncos, fésületlen haja volt, a történet végére megőszült. A maga módján azt hiszem szeretett engem, bár ezt ritkán mutatta ki. Mégis ő volt az egyetlen ember, akitől szeretetet kaptam, ráadásul önzetlenül. Döbbenetes élmény volt ez a hipnózis, aminek a teljes ideje alatt két helyen voltam egyszerre. Pontosan tudtam ugyanis, ki vagyok, hol vagyok, hogy egy pszichiáter díványán fekszem, hallottam, ahogyan , megszívta az orrát, és a hangjából azt is érzékeltem, amikor már unta az egészet, számára nyilván csak egy voltam a sok páciens közül. De közben ugyanannyira voltam a másik helyen is, az általam elképzelt középkorban, hallottam a hangokat, éreztem az illatokat, és a gyomromban a félelmet, ahogy a szomorúságot is, amiért nem szeret senki. A suttogásokat is meghallottam, a pszichiáter szólt is, figyeld meg jól, mit mondanak. Rólam sutyorogtak, mert én nem közönséges gyerek vagyok, hanem nemes fattyú, és ebből döbbentem rá, hogy elfognak adni. Már tizenkilenc éves volt a fiú, azaz én, amikor egy napon katonák jöttek, és elvitték a furcsa öreget is, aki felnevelt, meg engem is. Valamit kerestek nálunk, feldúlták szegényes otthonunkat, de az öreg nem mondta meg, hol van, ami után kutakodtak. Hideg sötét börtönbe zártak, lábunknál fogva, láncon lógattak fel bennünket, vertek, úgy faggattak egy bizonyos csontról, ami minden bizonnyal valami fontos ereklye lehetett. Hallottam az ostor csattogását, és éreztem, ahogyan a víz és a vér végigfröccsen a testemen. Az öreg végül belehalt a kínzásokba, de a fiúnak, aki ugye én voltam, sikerült megszöknie, és magához véve azt a bizonyos ereklyét, elmenekülnie. Heteken át futottam, először vásáros sátrak között, hallottam, ahogy a katonák rohantak utánam, és kiabálják, hogy "ott van, kapd el"!, de azután elhalkult a zaj, és kiértem a városból, hegyeken-völgyeken vándoroltam, így kerültem végül a várkastély elé, ahová a hipnózis elején az égből lepottyantam, és amelyről sejthető volt, hogy a szüleim háza, ahonnan annak idején kisfiú koromban elvittek. Tizenkilenc évesen újra ott ácsorogtam a várkastély előtt, vállamon a tarisznya, benne az értékes csont, de nem mertem bemenni. Hallottam amint egy asszony odasúgta az őröknek: "Ő az, biztos, hogy ő az". Az őr vitte is a hírt, a szülők azonban hallani sem akartak a fiúról, így nem volt más választásom, mint továbbállni.
Egy folyó mellett vitt el az utam, nem tudtam, hová menjek, senki nem várt sehol, és amikor a pszichiáter azt kérdezte: és most mit csinálsz, egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy vízbe fojtom magam. 
"Meg is halsz?" kérdezte a pszichiáter. "Igen" -feleltem, és ezzel le is telt az egy óránk, amit a hipnózisra szántunk. Később megbeszéltük, hogy ki kicsoda lehetett a különös történet szereplői közül a mostani életembe, de arra már nem emlékszem, mi volt az egésznek a tanulsága. Egy év múlva, Buenos Airesben, egy képtárban sétálva megláttam egy festményt, a címe ez volt: EL CAMINO, és az én törvényen kívüli nevelőapám nézett rám róla, egy csontkürt volt a kezében. Abban a köpönyegben volt, amiben a hipnózisban láttam, azzal a szúrós, kék szemével figyelt engem, amivel sokszor nézett rám gyerekkoromban, amíg halálra nem kínozták, hogy elárulja a titkot."

Nos, mi a véleményetek? Mit gondoltok? Van valakinek saját tapasztalata, előző életes története?
Olvassátok el a könyvet, mert ezzel még nincs vége ennek az érdekes és különös dolognak. 
Hihetetlenül magával ragadó, jó könyv!!!!!


Megjegyzések

  1. Körtvélyessy Andrea2012. április 17. 14:12

    Még nem voltam reinkarnációs utazáson.Viszont gyerekkorom óta hihetetlenül vonzódom a hatalmas parkkal rendelkező kastélyokhoz.Rengetegben jártam már pont emiatt.Hihetetlen érzés lesz mindig úrrá rajtam.És még most is álmodom azt,hogy kastélyban lakom,és reggel pontosan tudom,hogy én valamikor,már éltem ott.Egyébként nagyon jó érzés tölt el mindig az erről szóló álmok után.

    VálaszTörlés
  2. Érdekes lenne megtudni, mi az oka ennek a vonzódásnak. Melyik korban, ki, mi voltál.

    VálaszTörlés
  3. Körtvélyessy Andrea2012. április 17. 18:14

    Jó lenne.Sokszor gondoltam már rá,hogy el kellene menni egy ilyenre,de olyankor mindig fellép bennem egy olyan érzés,is,hogy nem.nem tudom miért.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lélek .......Láb.....Gyökércsakra

Máj.....Lélek.....Kapcsolata

Lélek.....Pajzsmirigy.....Torokcsakra.....