mese

Szerető szív meséje

Eszterlánc és a gyöngy.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki Édesanyjával és Édesapjával éldegélt egy piciny faluban. Nádfedeles, sok-sok virággal benépesített tornácos kis házikóban töltötték mindennapjaikat, a Csobogó tó partján. Békesség, szeretet, megértés, sok-sok vidám kacaj, még több mese, és meghittség jellemezte mindennapjaikat.  A kislány gyönyörű szép fürtös fekete haját mindig kis copfokba hordta, pici masnikkal átkötve. Rendkívül vidám, mosolygós, cserfes kislány lévén az egész falu kedvelte, és mindenkinek volt egy kedves szava hozzá. Amit ő úgy hálált meg, hogy egész nap csak énekelt. Kedvenc éneke: a  „Lánc, lánc eszterlánc, eszterlánci cérna, Cérna volna selyem volna, …….. Emiatt, el is nevezték : ESZTERLÁNC-nak.  

 Egy napon, idegen férfi érkezett a faluba és hírül hozta, hogy a néhány nap járóföldnyire, egy tanyán él egy szegény asszony a  kisfiával,  mindentől és mindenkitől elzárkózva. Nagy-nagy szomorúsága van az asszonynak, mert amióta  a gyermeke világra jött, idestova 8 esztendeje, még nem szólalt meg. Hiába próbáltak ki nála mindenféle csodaszert, csak nem beszélt. Anyja viszont egy álmot látott, amiben az volt, hogy jönni fog egy leány, aki a világ legvégén, a hatalmas tenger közepéről elhozza fiának a kagylóba zárt hagocskáját.  

Eszterlánc, aki egész nap csak énekelt, el sem tudta képzelni, hogyan lehet hang, ének nélkül élni. Egyre többet gondolt erre a kisfiúra,  érezte, hogy Ő, tudna rajta segíteni, hiszen akkora szeretet lakozott  szívébe. Édesanyja is azt tanította neki, hogy a szeretettel mindent meglehet oldani, minden gondot, bajt orvosol, minden gonoszságot áthidal. Eszterlánc egy napon szülei elé állt és kérte, hogy engedjék útjára. Nagyon büszkék voltak lányukra a döntése miatt, de még annál is jobban féltették, hiszen egyetlen gyermekük volt.

Mielőtt útnak indították volna, elvitték öregapóhoz aki minden idők legbölcsebb embere volt, hogy lássa el Eszterláncot jó tanácsokkal, ami a hasznára lehet a hosszú úton.

 Az öreg a következőket mondta: 1.  -mindig hallgass a szívedre, majd átadott egy kis szív alakú medált.  Erről azt kell tudnod:  ha ezt a kis szelencét kinyitod,  egy kis szellem bújik elő belőle, akinek feltehetsz  egy kérdést, és biztos lehetsz benne, hogy a megfelelő választ kapod.  2. -csak azon a hídon kelj át, amire ez a fekete holló száll, és átadott egy kalitkát, amiben egy fekete holló volt, végezetül pedig egy pici delfint ábrázoló képet adott át. Erről pedig annyit mondok,  ha 3xráfújsz, igazi delfinné változik, és azt teszi, amit mondasz neki.  

Elindult hát Eszterlánc, hogy megkeresse a kisfiú hangját, végre Ő is énekelhessen, annyi év „bezártság” után. Kezdetbe nagyon határozott léptekkel haladt, majd ahogyan távolodott a biztonságot adó szülői háztól, ismerős környezettől, úgy lett egyre bátortalanabb. Félelem, és bizonytalanság lett úrrá rajta, de mégis folytatta az útját. Elérkezett egy kapuhoz, amire az volt írva: „Halandó, Te aki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.” A  Eszterlánc megtorpant, most mi legyen, menjek……vagy ne menjek…….folytassam utam? Eszébe jutott az Öregapó, „hallgass a szívedre”, ezért tett egy lépést, majd ismét megállt, mert feltűnt előtte édesanyja féltve, óvó tekintete és mintha ólom súlyok kerültek volna a lábára.   A kapu őrzője, egy bánatos, rühes kutya volt, aki vicsorogva, hangosan ugatva védte a kaput. Senki sem szerette, senki sem simogatta meg, hatalmas fogai csak úgy csattogtak. Eszterlánc lekuporodott a kapu mellé, elővette elemózsiáját amit édesanyja csomagolt, és falatozni kezdett, időnként a rühes kutyának is dobott egy-egy falatot.  Nem tudta mitévő legyen, ezért úgy érezte eljött az idő, hogy elővegye a kis szívecske szelencét, hogy megtudja a választ, menjen vagy ne menjen tovább az úton.  A szellem ezt válaszolta: -„Lépj be, és nézd meg a kapu másik oldalán lévő feliratot”. Eszterláncnak kikerekedett a szeme, hogy hogyan is mehetne megnézni a kapu másik felét, hiszen a vicsorgó kutya biztosan nem engedi. A kutya felől megszólat egy hang: -Soha, senki még nem volt hozzám olyan jó, hogy enni adjon, te vagy az első, ezért beengedlek a kapun. Belépett, felnézett és itt ez állt: HIT, REMÉNY, SZERETET!!!!! Boldogan lépkedett tovább.  Mígnem egy hármas útkereszteződéshez ért, mindegyiken egy-egy híddal. Mindegyik híd előtt egy felírat állt. Bátorság, Megbocsátás, Alázat. A hidakat egy-egy sárkány védte. Eszterlánc  elgondolkodott, ezek mind fontosak, na de melyik lehet a legfontosabb……  Kiengedte a hollót a kalickából, és az egyből a MEGBOCSÁTÁS feliratú hídra szállt. A kislány megkérdezte, na de miért???? Miért pont a megbocsátás? A BOLDOGSÁG FORRÁSA A MEGBOCSÁTÁS, bocsáss meg azoknak, akik hátráltatják utadat. Hogyan bocsássak meg a sárkánynak, aki utamat állja????? Gondolj arra, mit olvastál a kapun, hangzott valahonnan a válasz. Majd miközben ismételgette: hit, remény, szeretet, elindult a híd felé csukott szemmel. Egyszer csak azt vette észre, hogy már át is kelt a hídon, a sárkány pedig felszívódott. Egyre bátrabban folytatta útját Eszterlánc, mígnem elérte a világ végét, amit egy hatalmas tenger határolt. A tenger partján egy kis kalyiba állt. Gondolta a kislány bemegy, hátha kap valamit enni, és talán egy éjszakát is megalhat, mert eléggé kimerült a hosszú úton. Odabent nem talált senkit, csak egy megterített asztalt, és egy finom puha ágyat. Evett, majd mély álomba szenderült. Másnap reggel, egy levelet talált amelyen ez állt: HÁLA. Elgondolkodott Eszterlánc, ez meg mit jelenthet. Ekkor eszébe jutott, amit édesanyja mondogatott. Történjék veled bármi, mindig légy hálás érte, a rosszért pont úgy, mint a jó dolgokért, hiszen nem tudhatod, hogy a rossz, milyen jó dolognak a „kapuja”.  Már csak egy segítője maradt Eszterláncnak, egy delfint ábrázoló kép. Ezzel kiment a tenger partjára, és várt. Egyszer csak egy öreganyó közeledett, no kislány, mit tanultál eddig az utadon? Azt, hogy önzetlenül adni nagyszerű érzés, hogy ha van hitem, reménykedem, és szeretet tölti meg a szívem, akkor mindenem megvan. Még azt is, hogy a bátorság, megbocsátás, alázat, mind nagyon fontos erény, és közülük a megbocsátás a boldogság forrása. Szerinted mi az a dolog ami még nagyon fontos, mit kellene még megtanulnod, megtapasztalnod?

Talán azt, hogy megismerjem Önmagam, hogy mit, miért teszek, hogy elfogadjam magamat olyannak, amilyen vagyok, és törekedjek arra, hogy jobbá váljak. Öreganyó mosolygott, és megölelte a kislányt. Nagyszerű emberke vagy, büszke lehetsz magadra! Amiért ilyen jól válaszoltál megmutatom neked, hogy hol találod amiért jöttél. Látod azt a kis szigetet? Az alatt van a gyöngy, ami visszaadja a kisfiú hangját. Ekkor Eszterlánc ráfújt a képre, ami azonnal megelevenedett. És már úszott is a delfin, hogy elhozza a gyöngyöt. A kislány nagyon boldog volt hogy teljesítette a próbatételeket. Maga sem tudta hogyan, de a gyönggyel a kezébe, egy szempillantás alatt a tanyán találta magát. Az asszony azonnal tudta ki ő, megölelte, és csak annyit mondott: KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM. Másnap Eszterlánc csilingelő hangra ébredt, a kisfiú állt mellette és énekelte: Lánc, lánc eszterlánc, eszterlánci cérna……….