Hétfő: Könyvcsemeg

Ismét eljött a hétfő, így a már szokásos Könyvcsemegével jelentkezem.

A napom ma még az átlagosnál is korábban kezdődött, köszönhetően annak, hogy tegnap kirándulni volt a Család, így a pici fiamnak kimaradt a déli alvás. Viszont hazafelé az autóban elaludt, sőt itthon sem ébredt fel, csak este 6 körül, akkor is csak azért, hogy az esti meseolvasás nehogy kimaradjon. Majd aludt tovább. Ennek eredményeként ma 4-kor csinált ébresztőt és elég határozottan kijelentette, hogy ÁLÁ, ami annyit jelent megyünk, menjünk, indulás. Miután megcsináltam neki a szokásos reggeli tejcsijét, és egy mese kíséretében leültem mellé, egyszer csak bevillant egy szó: REZGÉS. Az elmémben, a "kicsi elme raktárosnak" azt a feladatot adtam, hogy keresse meg a REZGÉS feliratú dobozt, (mappát, fakkot, ki hogyan tudja jobban elképzelni)  és küldje el a gondolataimban, hogy mik szerepelnek benne. (én legalábbis így képzelem el, hogy hol és hogyan vannak rendszerezve a gondolatok, amik cikáznak egymás után a "fejemben", szűz lévén rendszerben, dobozolva, kategorizálva gondolkodom). Nagyon ügyes a "kis raktárosom" és gyorsan megtalálta a keresett dobozt és már küldte is: rezgése, frekvenciája van az ételeknek (erről majd később egy másik bejegyzésben szeretnék bővebben is írni), a gondolatoknak, a szavaknak, van olyan egészséghelyreállító gép, ami a rezgéseken alapul (biorezonancia), majd jött hogy a napokban az egyik bejegyzésemhez is volt egy rezgéssel kapcsolatos hozzászólás, (egy nap különbséggel mindketten ugyanazt a történetet tettük fel, és Ágnes erre ezt írta:
a rezgések összeérnek;). Még mindig hiányzott valami, még mindig nem tudtam, hogy miért jött ez pont most. De mivel jöttek a napi rutin feladatok (reggeli, kávé, öltözködés, rend, ) nem foglalkoztam ezzel tovább. Amíg a reggeli edzésem után lefürödtem a pici fiam a koránkelés miatt, elaludt, így hozzáfogtam a  HÉTFŐI KÖNYVISMERTETŐM megírásához. Na de melyik könyv legyen a mai? Csak álltam a könyves szekrény előtt tanácstalanul. Levettem néhányat, de valahogyan egyik sem tetszett. Majd kinyitottam ezt, amelyik mellett végül is döntöttem és az első mondat ez volt amit elolvastam belőle:
 "A legmagasabb szintű REZGÉS a szeretet." 
Azonnal éreztem, hogy ez lesz a mai csemegém. A könyv borítóján elől, a kiadótól ez olvasható: "A legfőbb Titok a beavatottság édes izgalmával tesz gazdagabbá. Megismertet univerzális magasságokkal éppúgy, mint a hétköznapjaid változtatásának lehetőségével. Sőt! A változtatás szükségességével. Emellett kifejezetten szórakoztató- többször is elővehető- olvasmány. Még ha kerülni akarjuk a nagy szavakat, akkor is azt kell mondanunk: ez a könyv elindult az úton, amely az élet értelmének a megfejtéséhez vezet."

LYNDA DOHLAN      A LEGFŐBB TITOK

A szerző maga így nyilatkozik a művéről: "Ha nem lenne illetlenség -és törvénytelen-, akkor azt mondanám: ez a TITOK folytatása. De ne legyünk ennyire nagyralátók. Maradjunk annyiban, hogy megpróbáltam a világ egyik legjobb könyvét kiegészíteni. Hogy sikerült-e, azt döntse el ki-ki maga."

Bárhol is nyitottam ki a könyvet, mindig valami nagyon találó mondatra, gondolatra leltem. 
Pl. "Minél több feltétel nélküli szeretetet adsz és kapsz, annál erősebb lesz az önbecsülésed. Megfordítva: minden személyiségzavar a szeretethiányából ered. Ne feledd! Nem csak arról van szó, hogy téged szeretnek-e. Hanem arról is, hogy te mennyire szeretsz."

"Úgy kell mindenkinek a szeretet, mint szikkadt földnek az eső."

" Az elvárások harmadik csoportja: a te elvárásaid másokkal szemben. Különösen a gyerekeiddel, házastársaddal, az élettársaddal és a beosztottaiddal szemben. Ők azok, akik felnéznek ránk. És te is elismered és elfogadod őket. "

"Erőteljesen hat rád mindazoknak a véleménye, akiket tisztelsz."

"És nem csak a véleményük, hanem a viselkedésük is hat  rád. Ha pozitív elvárásaid vannak a körülötted lévő emberekkel, különösen a gyermekeiddel szemben, akkor ez arra készteti őket, hogy megfeleljenek elvárásaidnak."

"Alapszabály, hogy másoktól mindig jót várj. Mondd azt: Én hiszek benned!"

A gondolat erő. Méghozzá teremtő erő. A gondolat a valóságnak éppúgy része, mint bármely anyag. Ezt a tényt te is felhasználhatod ahhoz, hogy sikeres legyél!"

A könyv hátulján a következő mottó áll: Amint fent úgy lent. Amint belül, úgy kívül. Smaragdtábla Kr.e. 3000körül.

Szerintem fantasztikusan jó könyv!!! Mindenkinek nagyon tudom ajánlani. Nekem a nagy fiam vette meg, ezúton is szeretném neki megköszönni.KÖSZÖNÖM!!!!




Kellemes olvasgatást, Jó és hasznos időtöltést mindenkinek!!!!

Megjegyzések

  1. Szerintem a legfontosabb mondat amit leírtál az ez:Én hiszek benned. Szárnyakat ad mindenkinek.csak ilyet lenne szabad mondani egymásnak,különösen a gyerekeknek.Semmi sem rombolóbb az én képnek mint az amikor negatív dolgokat mondunk.Nem szép a rajzod,semmit sem tudsz megcsinákni stb.
    körtvélyessy Andrea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon-nagyon igaz, az én nagy fiam is akkor utált meg rajzolni, amikor az oviban csak az ő rajzát nem tették ki, mert az óvó néni szerint nem volt szép. Persze amikor a gyerek rossz jegyeket hoz haza, holott tudjuk, hogy jó fejű gyerek, nagyon nehéz nem kimondani azokat a mondatokat amiket mi is megkaptunk odahaza, és szinte a részünkké vált. De ha az ember felismeri ezt, ezeket, akkor egyre jobban tud "harcolni" ellene és inkább igyekszik dicsérni, jutalmazni, mint leértékelni.

      Törlés
  2. én is óvónő vagyok,és véleményem szerint az az óvónő nem való a pályára.
    Az én gyerkőceim is hoztaak meg a fiam még hoz is rossz jegyet.Olyankor mindig megbeszéltük(jük),hogy mi az oka pl.Nem tanulta meg,vagy nem értette meg a leckét.Majd megbeszéltük,hogy bármikor segítünk neki,és azzal bíztattuk,hogy legközelebb biztos,hogy sokkal jobb lesz.Sose estünk nekik,hogy de hülye vagy kicsi lányom,kicsi fiam.
    Andi

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lélek .......Láb.....Gyökércsakra

Ételeink pH-értéke

Lélek.....Szem......Homlokcsakra