Bejegyzések

Hogyan neveljünk jól!?

Kép
Egy nagyszerű írást találtam itt: www.szeretet.info.hu Gyermeknevelés Konfuciusz szerint: minden ember természeténél fogva rokon egymással, s a nevelés során lesz különböző a többiektől. Mi a feladata a szülőnek? A szülő feladata, a gyermekek gondozása, amíg önálló életvitelre nem alkalmas, és hogy magas fokú önbecsülést ébresszen fel benne. Ha úgy nevelünk fel egy gyereket, hogy szereti magát, becsüli magát, feltétel nélkül elfogadja, és fontosnak, értékesnek tartja magát, mint egy olyan embert, aki önálló, felelősségteljes, és képes döntéseket hozni, akkor akármit hoz az élet további évei során, megleli a további útját, és széppé teszi a saját és társai életét is. Ha viszont, mindent megadunk neki, de nem tápláljuk önbecsülését, az önmagába vetet hitét, önbizalmát, azt a meggyőződését, hogy mindenre képes, ami a sikerhez szükséges, vagyis ha mindent megadunk neki kivéve az önbecsülést, akkor kudarcot vallottunk. Ahhoz, hogy egy gyerek úgy érezze, szeretik, három feltét...
Kép
 "Szívünket az elménken keresztül megérteni olyan, mintha a fülünkkel akarnánk látni" Safi Nidiaye Amikor megszülettem és kiderült, hogy 20 fillér (talán még emlékeztek rá mekkora volt) nagyságú lyuk volt a szívemen, olyan "kuriózum" voltam, hogy azt sem tudták mit csináljanak velem, nem volt orvos aki megoperált volna. Ma ugyanez a műtét, szinte rutin műtétnek számít.  Mégis ma Magyarországon legtöbb ember szívbetegségben hal meg. 24 éves koromig nem foglalkoztam azzal, hogy mi lehetett az oka a szívbetegségemnek. Majd akkor egyszer csak újra beteg lett a szívem. És még ekkor sem gondoltam arra, hogy a "lelkem" beteg. Talán mélyen legbelül tudtam, hogy változtatnom kell, de a hogyant még nem. Mi lehet ennek az oka? A táplálkozás, a sok stressz, a mozgáshiány? Vagy talán azért mert nincs HITünk? „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid.11:1) ( A hit egyáltalán nem valamiféle me...
Kép
Napi két sör még nem alkoholizmus? Korunk népbetegsége? Betegség egyáltalán?  " Zacher Gábor toxikológus véleménye az alkoholizmusról: Mikortól tekinthető valaki alkoholistának? Amikor már az életébe annyira beletartozik a pia, hogy befolyásolja azt. Erről beszélhetünk már akkor is, ha valaki csak naponta két sört iszik meg. Egész nap egy kortyot sem iszik, de tudja, hogy ha hazaér, már nem kell vezetnie, és ott van a söröcske, amit kiszisszenthet, aztán a másodikat is, utána már alhat. Nem veri meg az asszonyt, nem üvölt a gyerekkel, csak egyszerűen a részévé válik a napjainak az alkohol. A probléma ebben az, hogy az ember értékrend-változáson megy keresztül - a fontossági sorrendben előre kerül az alkohol -, de ő maga nem is érzi. Hiába mondja az asszony (vagy a férj, hiszen az alkoholisták 40 százaléka nő), hogy legalább ma ne igyál. A "mit szólsz te ebbe bele?", "ezt csak megengedhetem magamnak" és az "éppen te mondod?" mondatok ...

mese

Szerető szív meséje Eszterlánc és a gyöngy. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki Édesanyjával és Édesapjával éldegélt egy piciny faluban. Nádfedeles, sok-sok virággal benépesített tornácos kis házikóban töltötték mindennapjaikat, a Csobogó tó partján. Békesség, szeretet, megértés, sok-sok vidám kacaj, még több mese, és meghittség jellemezte mindennapjaikat.   A kislány gyönyörű szép fürtös fekete haját mindig kis copfokba hordta, pici masnikkal átkötve. Rendkívül vidám, mosolygós, cserfes kislány lévén az egész falu kedvelte, és mindenkinek volt egy kedves szava hozzá. Amit ő úgy hálált meg, hogy egész nap csak énekelt. Kedvenc éneke: a   „Lánc, lánc eszterlánc, eszterlánci cérna, Cérna volna selyem volna, …….. Emiatt, el is nevezték : ESZTERLÁNC-nak.     Egy napon, idegen férfi érkezett a faluba és hírül hozta, hogy a néhány nap járóföldnyire, egy tanyán él egy szegény asszony a   kisfiával,   mindentől és mindenkitől el...
Kép
Lélek ......Vér......Cukorbetegség   Az egészség egy nagyon fontos része az életünknek, talán a legfontosabb, mégis hajlamosak vagyunk csak akkor foglalkozni vele amikor, már nincs. Sokan úgy gondolják, hogy a betegség egyfajta „zavar”, amit minél gyorsabban meg kell szüntetni, hogy azután ugyanolyan helytelenül élhessenek mint korábban.(de ugye mi nem?) A cukorbetegség pont nem az a betegség, amit ilyen módon meglehet oldani. A cukorbeteg számára lelki szinten a legfőbb probléma, hogy azzal a szeretettel, amit kap, nem tud mit kezdeni.    Amikor általában a betegséget kiváltó okokra gondolunk, elsősorban a stressz, a mozgáshiány a nem megfelelő táplálkozás, a dohányzás az, ami eszünkbe jut. Majd ha mélyebben belegondolunk és boncolgatni kezdjük a témát, felmerül a cukor is.  A cukor, az édesség, a szeretet szimbóluma. Leginkább a gyerekeket szokták, főként a nagyszülők elhalmozni cukorkával, édességgel, hogy ezzel is szeretetüket szimbolizálják....

Levél magamnak

Kép
Drága Én! Ahhoz, hogy minden számodra jó legyen, még sokat kell tanulnod. Ezért most leírom Neked, mikre figyelj az utad során! - Legfőként arra kérlek, fogadd el önmagad olyannak, amilyen most vagy. Ne félj ezt megtenni, nincs mit veszítened, hiszen, amikor csak kedved tartja, mindig lehetőséged van változtatni magadon. Addig meg az a legjobb, ha önmagad így szereted. Szeresd önmagad, úgy, ahogy vagy! - Lásd magad valóban ! Légy magad számára gyönyörű (kívül, belül) úgy, ahogy vagy. Ne másokhoz mérj, ne versenyezz! Csak lásd magad tisztán! Ne legyen lelkiismeret furdalásod emiatt! Hiszen nem vagy ezzel egyedül. Az egyetlen, ami miatt másokat ez zavarhat az, hogy ők nem képesek így látni magukat. Ez viszont nem a te problémád. - Tudj elkülönülni! I...
Kép
„nő attól lesz nő, ha az élete különböző területeit illetően büszke magára, mert mindent megtett, amit tudott és érzett.”      Csernus Imre Ha a nőiségre gondolunk, e szavak közül néhány biztosan mindenki eszébe jut: érzelmek, gyengédség, önfeláldozás, odaadás, szépség, gondoskodás, kreatavitás, sebezhetőség, befogadás, elfogadás, …  - Nehéz megélni ma, ebben a rohanó világban a nőiséget . Ahhoz hogy nőként érvényesülni tudjunk, keménynek, és a női értékeket sokszor magunkba fojtva kell a mindennapjainkat élni. Hiszen mi nők döntéseinkben inkább az empátiát, a belső érzéseinket helyezzük előtérbe, ami nem mindig felel meg ennek a teljesítményorientált, pénzmotivált világnak. Ha működik a NŐ nőisége, akkor Ő az összhang megteremtője, s az EGYSÉG egyik fontos eleme. Felfoghatatlanul SOK az, amit a nőiség magába foglal. A legfontosabb, hogy megtaláld, hogy Te VALÓJÁBAN mit gondolsz arról, hogy nőnek milyen lenni. Őszintének kell lenned, hogy...