Hogyan neveljünk jól!?
Egy nagyszerű írást találtam itt: www.szeretet.info.hu
Gyermeknevelés
Mi a feladata a szülőnek?
A szülő feladata, a gyermekek gondozása, amíg önálló életvitelre nem alkalmas, és hogy magas fokú önbecsülést ébresszen fel benne.
Ha úgy nevelünk fel egy gyereket, hogy szereti magát, becsüli magát, feltétel nélkül elfogadja, és fontosnak, értékesnek tartja magát, mint egy olyan embert, aki önálló, felelősségteljes, és képes döntéseket hozni, akkor akármit hoz az élet további évei során, megleli a további útját, és széppé teszi a saját és társai életét is.
Ha viszont, mindent megadunk neki, de nem tápláljuk önbecsülését, az önmagába vetet hitét, önbizalmát, azt a meggyőződését, hogy mindenre képes, ami a sikerhez szükséges, vagyis ha mindent megadunk neki kivéve az önbecsülést, akkor kudarcot vallottunk.
Ahhoz, hogy egy gyerek úgy érezze, szeretik, három feltétel megléte szükséges:
Az első feltétel az, hogy a szülők szeressék önmagukat.
Ne feledjük, sose adhatunk több szeretetet másoknak, mint amennyit magunk iránt érzünk.
„Szeresd embertársadat, mint saját magadat.” (Máté 22,39)
Ha nem szeretjük magunkat, nem szerethetjük gyermekeinket. Ha kicsit szeretjük magunkat, ebből a kicsiből kell adnunk gyermekeinknek.
A második követelmény az, hogy a szülők szeressék egymást.
Ahhoz, hogy a gyermek önbizalommal telve nőjön fel, érezze, hogy szeretik, hogy biztonságban van, hogy védve van, ahhoz olyan környezetre van szüksége, ahol a szülők szeretik egymást. Semmi nem lehet ijesztőbb egy gyermek számára, mint egy olyan családba élni, ahol a szülők folyton veszekednek, ahol nem szeretik egymást, ahol feszült a légkör. A gyermek mindig hajlamos arra, hogy áldozattá váljék. Rákiabálnak és a gyerek azt hiszi, hogy a papa és a mama veszekedésének egyedül ő az oka. Egy kutatás kimutatta, hogy ha elválnak a szülők, az egyik szülőnél maradó gyermek meg van győződve arról, hogy a másik szülő azért ment el, mert ő elkövetett valamit. Igen fontos, hogy ha egy házasság, vagy egy kapcsolat véget ér, és az egyik fél eltávozik, az otthonmaradó szülő újra és újra elismételje gyerekeinek, hogy a kapcsolat megszakadásához semmi köze sincs a gyerekeknek. Erről csak mi tehetünk. Én és a papa. Vagy, én és a mama. A gyereknek nincs hozzá semmi köze. Ezt sokszor el kell ismételni a gyereknek, míg újra biztonságban érzi magát. A gyereknek még mindig jobb, ha egy szülő szereti, mint hogy kettő, akik nem szeretik egymást.
A harmadik szükséges feltétel, hogy a szülőknek szeretniük kell a gyereket.
Ez magától értetődő, és logikusan is hangzik. Valójában nem az. A legnehezebb dolog minden ember számára, felnőtt fejjel még csak elgondolni is: lehetséges, hogy a szüleink nem szeretnek minket. Nem mintha nem akartak volna, szeretni akartak minket, az volt a szándékuk hogy szeressenek minket, de egyszerűen azért, mert problémáik voltak egymással, aztán jött a háború, a gazdasági váltság, dolgozniuk kellett, egyéb kötelezettségeik voltak, egyszerűen nem volt idejük ránk. Szeretni akartak, de nem állt módjukban.
Az egyetlen módja, hogy gyermekünket valóban szeressük: ha a számára elegendő mennyiségű és minőségű időt töltjük vele. Napi tíz perc nem elég.
A gyerek annyira tartja magát értékesnek, amennyi időt a számára legfontosabb emberek vele eltöltenek. Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat gyermekének: a feltétel nélküli szeretet.
A gyermek nem gondolkodik ésszerűen, csak az érzelmeire hallgat. Azt gondolja: ha a szülő itt van, szeret engem, ha a szülő nincs itt, nem szeret engem.
Azok a gyerekek, akik szüleiktől szeretetet és törődést kaptak, azzal a mély biztonságérzettel lépnek az életbe, hogy értékes és szeretetre méltó emberek. Akit gyermekkorában nem szerettek eléggé, nélkülözi ezt a mély biztonságérzetet. Mélyen bizonytalan, úgy érzi, hogy amit kap, az mindig kevés, a világ kiszámíthatatlan és érzelmekben fukar, ő pedig nem igazán értékes és szeretetre méltó. Nem csoda tehát, hogy ott marják el a szeretetet, ahol csak lehet, s ezért végső soron lehetetlenné teszik azt a szeretetet, amire pedig olyan nagy szükségük van.
Saját boldogságukat és elégedettségüket másoktól várják, s ha éppen boldogtalanok, másokat hibáztatnak érte.
A gyereknevelésnek talán legfontosabb feladata, hogy a gyereket megtanítsa önmaga szeretetére és becsülésére.
A szeretetből ugyanis önbecsülés következik.
Önbecsülés nélkül pedig hamar lezüllik az ember. Hiszen, aki nem számít, bárhogyan viselkedhet.
Az önbecsülés kifejlesztésében a szülő szerepe meghatározó.
A Talmud szerint:
„Egy szülő nem adhat nagyobb ajándékot a gyermekének, mint hogy büszke rá!”
A szeretet kimutatásának módjai:
Minden nap mondjuk el gyerekünknek, hogy szeretjük őt.
A gyermek igen felszínes a fogékony éveiben. Nem tudja, hogy mi tényleg szeretjük őt. Ha csak nem mondjuk neki, bizonyítjuk, újra és újra. Sok gyermek felnőtt korában pszichológushoz jár, így próbálva megküzdeni azzal a problémával, hogy soha nem hitte el, hogy a szülei szerették. Mire a szülők azt felelnék, persze, hogy szerettem a gyerekemet. És ezt meg is mondta neki? Nem mondtam meg, de tudta, hogy szeretem. Nem. A gyerekek nem tudják. Ahogy mondják: szóból ért a gyermek.
Tudassuk vele, hogy100%-ig szeretjük őt. Tehet akármit, bármi történhet, akkor is szeretni fogjuk őt. A feltételhez kötött szeretet táplálja a visszautasítástól való félelmet, a kisebbségi érzést és a bizonytalanságot.
A gyereknek szüksége van a rendszeres helyeslésre is. A szeretet, és a helyeslés, az az érzelmi mentőkötél, ami a gyermek növekedéséhez elengedhetetlen. Minden nap kell nekik, folyamatosan igénylik.
Ne feledjük, a gyereknek szüksége van a dicséretre. Szükségük van a bátorításra. Félnek, mert ők kicsinyek egy hatalmas világban. Állandóan bátorítani kell őket: meg tudod tenni, meg tudod tenni. Biztos, hogy menni fog, próbáld meg.
Szükségük van megerősítésre is. Néha nem sikerül nekik, néha viszont jól csinálják. Ilyenkor biztatni kell őket. Ezt jól csináltad, nagyszerű.
Gyöngédség, türelem, megértés, szeretet kell nekik.
A szeretet kimutatásának másik módja: a szemkontaktus.
Amikor szeretettel nézünk gyermekünkre, és így szólunk, „én szeretlek, nagyon nagyon szeretlek”, akkor a gyerek csodálatosan érzi magát kívül, belül. Mondjuk, hogy szeretlek, és nézzünk a szemébe. Sok szülő csak akkor néz a gyerek szemébe, amikor szidja. Ezért sok gyerek úgy nő fel, hogy rendkívül kellemetlenül érzi magát a felnőttekkel való szemkontaktustól.
A harmadik: a fizikai kapcsolat.
A kisgyerekek igénylik a közvetlen testi kapcsolatot. Igénylik a babusgatást, az átölelést. Az apróságok sokat jelentenek. A fizikai érintkezés az egyik legjobb módja szeretetünk kimutatásának. A fizikai kapcsolat feltétlenül szükséges a gyerek testi, lelki jólétéhez. Sok apa úgy gondolja, hogy ez lányossá teszi a fiúkat. Valójában éppen az ellenkezője az igaz. Minél több cirógatást, babusgatást, fizikai érintést kap egy kisfiú a mamájától, de különösen az apjától, annál férfiasabb, határozottabb, magabiztosabb férfi lesz belőle. Minél kevesebbet kap, annál bizonytalanabb, indulatosabb, feszültebb felnőtt lesz.
A negyedik: az összpontosított figyelem.
A koncentrált figyelem azt jelenti, hogy mindennap fordítunk időt a gyerekre. Sétálunk, beszélgetünk. Semmi Tv, semmi újság. Csak a gyerek és én. Csak pár perc naponta, amiből a gyerek érezheti, hogy valóban értékes.
Az ötödik: a pozitív megerősítés.
A pozitív megerősítés a csúcsteljesítmény egyik legjobb befolyásoló tényezője fiatal korban. A demokratikus családi légkörben a gyerektől elvárják, hogy kinyilvánítsa a véleményét már kicsi korától kezdve, és ebben a légkörben a szülők azt mondogatják: „én hiszek benned, hiszem, hogy jól csinálod”. Ez a két tényező önmagában eredményessé teszi gyerekeinket már tízes, majd húszas éveikben is. Több évvel megelőzik azokat, akik nem demokratikus légkörben nőttek fel. Ahol véleményüket leszólták, és folyton alábecsülték.
Az önbecsüléssel rendelkező gyerekeknek, akik értékelik magukat, szeretik magukat, jobbak az eredményeik, népszerűbbek, jobban szeretik őket a társaik és a tanáraik. Kevésbé hajlamosak a drogok használatára, jobban ellenállnak a külső hatásoknak. Nem keverednek bajba, nem viselkednek vandál módon.
Tartózkodjunk a destruktív kritikától:
A gyermekeknek növekedésük során elemi szükségük van a szülői szeretetre, és elismerésre. Sok pszichológus szerint, a felnőttkori betegségek elsőszámú oka, a szeretet megvonása, vagy a szeretet visszatartása. Mindazok, akik fontosak a gyermek számára, nagy hatással vannak a gyermekre. A gyermek hatéves korig nem nagyon tud különbséget tenni indokolt és indokolatlan kritika között. Ez azt jelenti, hogy bármit, amit a szülő vagy az idősebb testvér, vagy az idősebb rokon, bármit, amit egy nagy tekintélyű értékes és fontos személy mond neki, azt ő igaznak fogadja el. Azt a valóság tényszerű értékelésének fogadja el.
Ezért soha ne használjuk a destruktív kritikát a gyerekünkkel szemben. A destruktív kritika nagyon fájdalmas a gyerek számára. Egész életére megátkozza a gyereket kisebbségi érzéssel, az önbecsülés hiányával, a félelemmel a kudarctól és az elutasítástól.
Tegyünk meg mindent az épüléséért. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell fegyelmezni, hogy ne irányítsuk, de soha ne mondjuk, hogy mindig rossz vagy, hogy haszontalan vagy, vagy hogy mindig hazudsz.
Ha a mama azt mondja rossz fiú vagy, vagy a papa, hogy lusta vagy, nem vagy megbízható, vagy hogy ügyetlen vagy és utálatos, a gyermek nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy különbséget tegyen igazi és valótlan állítás között. A gyermek igaznak fogadja el, számára valóságnak.
Sok felnőtt még mindig azon negatív információk alapján él, amelyek tudatalattiját beprogramozták gyerekkorában.
Ha egy gyermeknek mindig rágjátok a fülét, akkor nem megjavulni, hanem színészkedni fog előttetek. (forrás: Brian Tracy)
Szeretet és függetlenség
Gyermekeidnek szeretet mellett függetlenséget is kell nyújtanod. Tanítsd meg őket olyan gyorsan és olyan teljesen nélküled boldogulni, ahogy csak lehetséges. Mert nem az az áldás a számukra, hogy az életben maradásukhoz sokáig szükségük legyen rád; az az igazi áldás, ha rájönnek, hogy meg tudnak állni a saját lábukon.
Ne arra törekedjetek, hogy ragasztót csináljatok a szeretetetekből, legyen az inkább mágnes, mely először vonz, aztán megfordul, és taszít. Felszabadítja mindazokat, akiket vonzottál, és akik már kezdték azt hinni, hogy az életben maradásuk érdekében hozzád vannak láncolva. Hagyd, hogy a szereteted előrelendítse őket a világba, és annak teljes megtapasztalásába, hogy kik valójában. Ebben a szándékban mutatkozik meg igazán a szeretet.
Gyermekeid nevelésében legjobban arra kell ügyelned, hogy felismerd, hol kezdődik az ő szabadságkörük, mert ott a te szabadságköröd véget ér.
Egy gyermeknek, amint növekszik, és felelős döntésekre képes, úgy nő a szabadságköre. Amit e körön belül tesz, azért ő felel, tehát neki kell vállalnia tettei következményeit.
Meg kell tanulnod gyermekeddel szemben is feladatokban gondolkodni. Csak így tudja megtanulni, hogy falnak ütközik, amikor helytelenül viselkedik. Ha egy gyermek a saját bőrén nem tapasztalja meg azt, hogy rossznak lenni rossz, jónak lenni pedig jó, akkor annak a gyermeknek szülei saját maguknak is, és gyermeküknek is ellenségei. Aki úgy akarja nevelni gyermekét, hogy az ne viselje tette esetleges fájdalmas következményeit, az rossz szülő.
A jó nevelés alapfeltétele az önálló, felelősségvállalásra, karó nélkül is egyenesen maradásra nevelés. Az nevel jól, aki lehetőséget ad neveltjének arra, hogy saját kárán, keserves tapasztalatok árán megtanulja az önnevelés nem könnyű mesterségét.
Az Izsákot feláldozó Ábrahám története arra tanít, hogy eljön az idő, amikor el kell engednünk gyermekeinket. Ajándékba kaptuk, gondjainkra bízták őket - de nem örökre. Ha egy bizonyos ponton túl görcsösen beléjük kapaszkodunk, azzal sokat árthatunk nekik és önmagunknak is. Meg kell tanulnunk visszaadnunk ezt az ajándékot.
A Teremtés Könyvében olvasható, hogy az Úr hatalmat ad az embernek minden élőlény felett, kivéve az embert!
Ember felett nem szabad hatalmat gyakorolni, ez az Isten privilégiuma.
Sohasem szabad több gyermekért felelősséget vállalni, mint amennyire az ember figyelmet tud fordítani.
Csak úgy szabad gyermeket világra hoznunk, hogy minden gyerekre jut legalább egy felnőtt, aki sok figyelmet és időt képes a gyermekre fordítani. Az a tény, hogy a legtöbb esetben mindkét szülőnek dolgoznia kell, nem jelenthet problémát. Az emberek megtanulják kitágítani a család kereteit a vérrokonság határain túlra is. Nem fontos, hogy minden energia a szülőktől származzon. Sőt jobb is, ha nem minden energia származik ugyanabból a forrásból.
Ezek azok a kulcselemek, amelyek gyermekeinket felszabadult, és elégedett gyerekekké teszi.
Ne feledjük: gyermekeinkkel való kapcsolatunk az egyik legtartósabb kapcsolat. Túlél sok más kapcsolatot.
Adj gyermekednek folyamatos, állandó, személyes gondoskodást!
Ez éppen olyan fontos, mint az élelem!
2.
Adj nagylelkűen gyermekeidnek idődből és megértésedből!
Játssz velük, olvass nekik többet, mint amennyit általában a családban szoktak!
3.
Gondoskodj állandóan újabb és újabb tapasztalatokról, és mesélj hozzá, beszélgess vele sokat!
Így születésétől kezdve részesítheted az anyanyelv változatos fordulataiban.
4.
Bíztasd, hogy sokféle módon játsszék egyedül és más gyerekekkel is, kutasson, fedezzen fel, konstruáljon,
utánozzon és alkosson!
5.
Többször és többet dicsérd az erőfeszítéseit, mint a teljesítményét!
6.
Egyre fokozódó mértékben kívánj gyermekeidtől felelősségtudatot!
Teremts olyan körülményeket, hogy a feladatok teljesítéséhez minden erejét össze kelljen szednie, összes képességeit latba kelljen vetnie!
7.
Emlékezz rá, hogy minden gyermek sajátos tulajdonságokkal rendelkező egyszeri, egyedi személyiség.
Így az, ami kedvező az egyiknek, nem biztos, hogy jó a másiknak.
8.
Műveld magad annyira, hogy észrevehesd gyermekeidben a temperamentumának és életkorának megfelelő vonásokat, és az azoktól eltérő jelenségeket!
9.
Sose fenyegesd gyermekeidet azzal, hogy nem fogod szeretni, vagy túladsz rajta!
Elítélheted viselkedését, de sose érezze úgy, hogy őt ítéled el!
10.
Gyermeked nem kérte, hogy megszülethessék, ez a Te akaratod volt. Csak a vele való mindennapos törődés, jó érzelmi kapcsolat hozza létre nála a szülő iránti hálás szeretetet.
Gyermeknevelés 
Konfuciusz szerint: minden ember természeténél fogva rokon egymással, s a nevelés során lesz különböző a többiektől.
Mi a feladata a szülőnek?
A szülő feladata, a gyermekek gondozása, amíg önálló életvitelre nem alkalmas, és hogy magas fokú önbecsülést ébresszen fel benne.
Ha úgy nevelünk fel egy gyereket, hogy szereti magát, becsüli magát, feltétel nélkül elfogadja, és fontosnak, értékesnek tartja magát, mint egy olyan embert, aki önálló, felelősségteljes, és képes döntéseket hozni, akkor akármit hoz az élet további évei során, megleli a további útját, és széppé teszi a saját és társai életét is.
Ha viszont, mindent megadunk neki, de nem tápláljuk önbecsülését, az önmagába vetet hitét, önbizalmát, azt a meggyőződését, hogy mindenre képes, ami a sikerhez szükséges, vagyis ha mindent megadunk neki kivéve az önbecsülést, akkor kudarcot vallottunk.
Ahhoz, hogy egy gyerek úgy érezze, szeretik, három feltétel megléte szükséges:
Az első feltétel az, hogy a szülők szeressék önmagukat.
Ne feledjük, sose adhatunk több szeretetet másoknak, mint amennyit magunk iránt érzünk.
„Szeresd embertársadat, mint saját magadat.” (Máté 22,39)
Ha nem szeretjük magunkat, nem szerethetjük gyermekeinket. Ha kicsit szeretjük magunkat, ebből a kicsiből kell adnunk gyermekeinknek.
A második követelmény az, hogy a szülők szeressék egymást.
Ahhoz, hogy a gyermek önbizalommal telve nőjön fel, érezze, hogy szeretik, hogy biztonságban van, hogy védve van, ahhoz olyan környezetre van szüksége, ahol a szülők szeretik egymást. Semmi nem lehet ijesztőbb egy gyermek számára, mint egy olyan családba élni, ahol a szülők folyton veszekednek, ahol nem szeretik egymást, ahol feszült a légkör. A gyermek mindig hajlamos arra, hogy áldozattá váljék. Rákiabálnak és a gyerek azt hiszi, hogy a papa és a mama veszekedésének egyedül ő az oka. Egy kutatás kimutatta, hogy ha elválnak a szülők, az egyik szülőnél maradó gyermek meg van győződve arról, hogy a másik szülő azért ment el, mert ő elkövetett valamit. Igen fontos, hogy ha egy házasság, vagy egy kapcsolat véget ér, és az egyik fél eltávozik, az otthonmaradó szülő újra és újra elismételje gyerekeinek, hogy a kapcsolat megszakadásához semmi köze sincs a gyerekeknek. Erről csak mi tehetünk. Én és a papa. Vagy, én és a mama. A gyereknek nincs hozzá semmi köze. Ezt sokszor el kell ismételni a gyereknek, míg újra biztonságban érzi magát. A gyereknek még mindig jobb, ha egy szülő szereti, mint hogy kettő, akik nem szeretik egymást.
A harmadik szükséges feltétel, hogy a szülőknek szeretniük kell a gyereket.
Ez magától értetődő, és logikusan is hangzik. Valójában nem az. A legnehezebb dolog minden ember számára, felnőtt fejjel még csak elgondolni is: lehetséges, hogy a szüleink nem szeretnek minket. Nem mintha nem akartak volna, szeretni akartak minket, az volt a szándékuk hogy szeressenek minket, de egyszerűen azért, mert problémáik voltak egymással, aztán jött a háború, a gazdasági váltság, dolgozniuk kellett, egyéb kötelezettségeik voltak, egyszerűen nem volt idejük ránk. Szeretni akartak, de nem állt módjukban.
Az egyetlen módja, hogy gyermekünket valóban szeressük: ha a számára elegendő mennyiségű és minőségű időt töltjük vele. Napi tíz perc nem elég.
A gyerek annyira tartja magát értékesnek, amennyi időt a számára legfontosabb emberek vele eltöltenek. Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat gyermekének: a feltétel nélküli szeretet.
A gyermek nem gondolkodik ésszerűen, csak az érzelmeire hallgat. Azt gondolja: ha a szülő itt van, szeret engem, ha a szülő nincs itt, nem szeret engem.
Azok a gyerekek, akik szüleiktől szeretetet és törődést kaptak, azzal a mély biztonságérzettel lépnek az életbe, hogy értékes és szeretetre méltó emberek. Akit gyermekkorában nem szerettek eléggé, nélkülözi ezt a mély biztonságérzetet. Mélyen bizonytalan, úgy érzi, hogy amit kap, az mindig kevés, a világ kiszámíthatatlan és érzelmekben fukar, ő pedig nem igazán értékes és szeretetre méltó. Nem csoda tehát, hogy ott marják el a szeretetet, ahol csak lehet, s ezért végső soron lehetetlenné teszik azt a szeretetet, amire pedig olyan nagy szükségük van.
Saját boldogságukat és elégedettségüket másoktól várják, s ha éppen boldogtalanok, másokat hibáztatnak érte.
A gyereknevelésnek talán legfontosabb feladata, hogy a gyereket megtanítsa önmaga szeretetére és becsülésére.
A szeretetből ugyanis önbecsülés következik.
Önbecsülés nélkül pedig hamar lezüllik az ember. Hiszen, aki nem számít, bárhogyan viselkedhet.
Az önbecsülés kifejlesztésében a szülő szerepe meghatározó.
A Talmud szerint:
„Egy szülő nem adhat nagyobb ajándékot a gyermekének, mint hogy büszke rá!”
A szeretet kimutatásának módjai:
Minden nap mondjuk el gyerekünknek, hogy szeretjük őt.
A gyermek igen felszínes a fogékony éveiben. Nem tudja, hogy mi tényleg szeretjük őt. Ha csak nem mondjuk neki, bizonyítjuk, újra és újra. Sok gyermek felnőtt korában pszichológushoz jár, így próbálva megküzdeni azzal a problémával, hogy soha nem hitte el, hogy a szülei szerették. Mire a szülők azt felelnék, persze, hogy szerettem a gyerekemet. És ezt meg is mondta neki? Nem mondtam meg, de tudta, hogy szeretem. Nem. A gyerekek nem tudják. Ahogy mondják: szóból ért a gyermek.
Tudassuk vele, hogy100%-ig szeretjük őt. Tehet akármit, bármi történhet, akkor is szeretni fogjuk őt. A feltételhez kötött szeretet táplálja a visszautasítástól való félelmet, a kisebbségi érzést és a bizonytalanságot.
A gyereknek szüksége van a rendszeres helyeslésre is. A szeretet, és a helyeslés, az az érzelmi mentőkötél, ami a gyermek növekedéséhez elengedhetetlen. Minden nap kell nekik, folyamatosan igénylik.
Ne feledjük, a gyereknek szüksége van a dicséretre. Szükségük van a bátorításra. Félnek, mert ők kicsinyek egy hatalmas világban. Állandóan bátorítani kell őket: meg tudod tenni, meg tudod tenni. Biztos, hogy menni fog, próbáld meg.
Szükségük van megerősítésre is. Néha nem sikerül nekik, néha viszont jól csinálják. Ilyenkor biztatni kell őket. Ezt jól csináltad, nagyszerű.
Gyöngédség, türelem, megértés, szeretet kell nekik.
A szeretet kimutatásának másik módja: a szemkontaktus.
Amikor szeretettel nézünk gyermekünkre, és így szólunk, „én szeretlek, nagyon nagyon szeretlek”, akkor a gyerek csodálatosan érzi magát kívül, belül. Mondjuk, hogy szeretlek, és nézzünk a szemébe. Sok szülő csak akkor néz a gyerek szemébe, amikor szidja. Ezért sok gyerek úgy nő fel, hogy rendkívül kellemetlenül érzi magát a felnőttekkel való szemkontaktustól.
A harmadik: a fizikai kapcsolat.
A kisgyerekek igénylik a közvetlen testi kapcsolatot. Igénylik a babusgatást, az átölelést. Az apróságok sokat jelentenek. A fizikai érintkezés az egyik legjobb módja szeretetünk kimutatásának. A fizikai kapcsolat feltétlenül szükséges a gyerek testi, lelki jólétéhez. Sok apa úgy gondolja, hogy ez lányossá teszi a fiúkat. Valójában éppen az ellenkezője az igaz. Minél több cirógatást, babusgatást, fizikai érintést kap egy kisfiú a mamájától, de különösen az apjától, annál férfiasabb, határozottabb, magabiztosabb férfi lesz belőle. Minél kevesebbet kap, annál bizonytalanabb, indulatosabb, feszültebb felnőtt lesz.
A negyedik: az összpontosított figyelem.
A koncentrált figyelem azt jelenti, hogy mindennap fordítunk időt a gyerekre. Sétálunk, beszélgetünk. Semmi Tv, semmi újság. Csak a gyerek és én. Csak pár perc naponta, amiből a gyerek érezheti, hogy valóban értékes.
Az ötödik: a pozitív megerősítés.
A pozitív megerősítés a csúcsteljesítmény egyik legjobb befolyásoló tényezője fiatal korban. A demokratikus családi légkörben a gyerektől elvárják, hogy kinyilvánítsa a véleményét már kicsi korától kezdve, és ebben a légkörben a szülők azt mondogatják: „én hiszek benned, hiszem, hogy jól csinálod”. Ez a két tényező önmagában eredményessé teszi gyerekeinket már tízes, majd húszas éveikben is. Több évvel megelőzik azokat, akik nem demokratikus légkörben nőttek fel. Ahol véleményüket leszólták, és folyton alábecsülték.
És ahol a szülők negatív értékelést fejeztek ki: a gyerek keményen tanul, és hazajön több ötössel, és egy négyessel. A szülő azt kérdezi: mi ez a négyes? Nem azt, hogy nagyszerű ez a sok ötös, hanem, hogy mi ez a négyes. Ez pedig teljesen demoralizálja a gyereket. A pozitív megerősítések tehát igen fontosak a személyiség egészséges fejlődéséhez.
Az önbecsüléssel rendelkező gyerekeknek, akik értékelik magukat, szeretik magukat, jobbak az eredményeik, népszerűbbek, jobban szeretik őket a társaik és a tanáraik. Kevésbé hajlamosak a drogok használatára, jobban ellenállnak a külső hatásoknak. Nem keverednek bajba, nem viselkednek vandál módon.
Tartózkodjunk a destruktív kritikától:
A gyermekeknek növekedésük során elemi szükségük van a szülői szeretetre, és elismerésre. Sok pszichológus szerint, a felnőttkori betegségek elsőszámú oka, a szeretet megvonása, vagy a szeretet visszatartása. Mindazok, akik fontosak a gyermek számára, nagy hatással vannak a gyermekre. A gyermek hatéves korig nem nagyon tud különbséget tenni indokolt és indokolatlan kritika között. Ez azt jelenti, hogy bármit, amit a szülő vagy az idősebb testvér, vagy az idősebb rokon, bármit, amit egy nagy tekintélyű értékes és fontos személy mond neki, azt ő igaznak fogadja el. Azt a valóság tényszerű értékelésének fogadja el.
Ezért soha ne használjuk a destruktív kritikát a gyerekünkkel szemben. A destruktív kritika nagyon fájdalmas a gyerek számára. Egész életére megátkozza a gyereket kisebbségi érzéssel, az önbecsülés hiányával, a félelemmel a kudarctól és az elutasítástól.
Tegyünk meg mindent az épüléséért. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell fegyelmezni, hogy ne irányítsuk, de soha ne mondjuk, hogy mindig rossz vagy, hogy haszontalan vagy, vagy hogy mindig hazudsz.
Ha a mama azt mondja rossz fiú vagy, vagy a papa, hogy lusta vagy, nem vagy megbízható, vagy hogy ügyetlen vagy és utálatos, a gyermek nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy különbséget tegyen igazi és valótlan állítás között. A gyermek igaznak fogadja el, számára valóságnak.
Sok felnőtt még mindig azon negatív információk alapján él, amelyek tudatalattiját beprogramozták gyerekkorában.
Ha egy gyermeknek mindig rágjátok a fülét, akkor nem megjavulni, hanem színészkedni fog előttetek. (forrás: Brian Tracy)
Szeretet és függetlenség
Gyermekeidnek szeretet mellett függetlenséget is kell nyújtanod. Tanítsd meg őket olyan gyorsan és olyan teljesen nélküled boldogulni, ahogy csak lehetséges. Mert nem az az áldás a számukra, hogy az életben maradásukhoz sokáig szükségük legyen rád; az az igazi áldás, ha rájönnek, hogy meg tudnak állni a saját lábukon.
Ne arra törekedjetek, hogy ragasztót csináljatok a szeretetetekből, legyen az inkább mágnes, mely először vonz, aztán megfordul, és taszít. Felszabadítja mindazokat, akiket vonzottál, és akik már kezdték azt hinni, hogy az életben maradásuk érdekében hozzád vannak láncolva. Hagyd, hogy a szereteted előrelendítse őket a világba, és annak teljes megtapasztalásába, hogy kik valójában. Ebben a szándékban mutatkozik meg igazán a szeretet.
Gyermekeid nevelésében legjobban arra kell ügyelned, hogy felismerd, hol kezdődik az ő szabadságkörük, mert ott a te szabadságköröd véget ér.
Egy gyermeknek, amint növekszik, és felelős döntésekre képes, úgy nő a szabadságköre. Amit e körön belül tesz, azért ő felel, tehát neki kell vállalnia tettei következményeit.
Meg kell tanulnod gyermekeddel szemben is feladatokban gondolkodni. Csak így tudja megtanulni, hogy falnak ütközik, amikor helytelenül viselkedik. Ha egy gyermek a saját bőrén nem tapasztalja meg azt, hogy rossznak lenni rossz, jónak lenni pedig jó, akkor annak a gyermeknek szülei saját maguknak is, és gyermeküknek is ellenségei. Aki úgy akarja nevelni gyermekét, hogy az ne viselje tette esetleges fájdalmas következményeit, az rossz szülő.
A jó nevelés alapfeltétele az önálló, felelősségvállalásra, karó nélkül is egyenesen maradásra nevelés. Az nevel jól, aki lehetőséget ad neveltjének arra, hogy saját kárán, keserves tapasztalatok árán megtanulja az önnevelés nem könnyű mesterségét.
Az Izsákot feláldozó Ábrahám története arra tanít, hogy eljön az idő, amikor el kell engednünk gyermekeinket. Ajándékba kaptuk, gondjainkra bízták őket - de nem örökre. Ha egy bizonyos ponton túl görcsösen beléjük kapaszkodunk, azzal sokat árthatunk nekik és önmagunknak is. Meg kell tanulnunk visszaadnunk ezt az ajándékot.
A Teremtés Könyvében olvasható, hogy az Úr hatalmat ad az embernek minden élőlény felett, kivéve az embert!
Ember felett nem szabad hatalmat gyakorolni, ez az Isten privilégiuma.
Sohasem szabad több gyermekért felelősséget vállalni, mint amennyire az ember figyelmet tud fordítani.
Csak úgy szabad gyermeket világra hoznunk, hogy minden gyerekre jut legalább egy felnőtt, aki sok figyelmet és időt képes a gyermekre fordítani. Az a tény, hogy a legtöbb esetben mindkét szülőnek dolgoznia kell, nem jelenthet problémát. Az emberek megtanulják kitágítani a család kereteit a vérrokonság határain túlra is. Nem fontos, hogy minden energia a szülőktől származzon. Sőt jobb is, ha nem minden energia származik ugyanabból a forrásból.
Ezek azok a kulcselemek, amelyek gyermekeinket felszabadult, és elégedett gyerekekké teszi.
Ne feledjük: gyermekeinkkel való kapcsolatunk az egyik legtartósabb kapcsolat. Túlél sok más kapcsolatot.
A gyermeknevelés tíz parancsolata
1.Adj gyermekednek folyamatos, állandó, személyes gondoskodást!
Ez éppen olyan fontos, mint az élelem!
2.
Adj nagylelkűen gyermekeidnek idődből és megértésedből!
Játssz velük, olvass nekik többet, mint amennyit általában a családban szoktak!
3.
Gondoskodj állandóan újabb és újabb tapasztalatokról, és mesélj hozzá, beszélgess vele sokat!
Így születésétől kezdve részesítheted az anyanyelv változatos fordulataiban.
4.
Bíztasd, hogy sokféle módon játsszék egyedül és más gyerekekkel is, kutasson, fedezzen fel, konstruáljon,
utánozzon és alkosson!
5.
Többször és többet dicsérd az erőfeszítéseit, mint a teljesítményét!
6.
Egyre fokozódó mértékben kívánj gyermekeidtől felelősségtudatot!
Teremts olyan körülményeket, hogy a feladatok teljesítéséhez minden erejét össze kelljen szednie, összes képességeit latba kelljen vetnie!
7.
Emlékezz rá, hogy minden gyermek sajátos tulajdonságokkal rendelkező egyszeri, egyedi személyiség.
Így az, ami kedvező az egyiknek, nem biztos, hogy jó a másiknak.
8.
Műveld magad annyira, hogy észrevehesd gyermekeidben a temperamentumának és életkorának megfelelő vonásokat, és az azoktól eltérő jelenségeket!
9.
Sose fenyegesd gyermekeidet azzal, hogy nem fogod szeretni, vagy túladsz rajta!
Elítélheted viselkedését, de sose érezze úgy, hogy őt ítéled el!
10.
Gyermeked nem kérte, hogy megszülethessék, ez a Te akaratod volt. Csak a vele való mindennapos törődés, jó érzelmi kapcsolat hozza létre nála a szülő iránti hálás szeretetet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése